Életrajz

Kosik József 1944-ben született Magyarországon, ahonnan 1967-ben költözött Svédországba.
Tanulmányait a Göteborgi Művészeti Főiskolán végezte, ahol 1980-ban végzett. A 80-as évek közepén kezdett érdeklődni az absztakt formák iránt, ennek hatására kialakult saját, egyedi stílusa.
Festészetében fontos szerepet kap az optikai illúzió, a három dimenzió megjelenítése a vásznon. A 90-es évek közepén körbeutazta egész Indiát, majd Latin-Amerikát, végül Brazíliában telepedett le, ahol 1996-tól 2003-ig élt és alkotott. Egészen addig, míg vissza nem tért Svédországba, ahol jelenleg kiállításokon mutatja be közel 30 év munkásságának alkotásait.

   
   
Absoluteweb.hu